Kedves Kolléganők!
A legnagyobb fájdalom, hogy ahogy elmaradt az újévi szokásos összejövetel, nem volt készülődés, süteménysütés, szendvicskenés, bevásárlás, úgy elmarad a szintén hagyományos nőnapi zsúr is. A munkahelyeken, otthonról dolgozva sem lehet virágot, apró ajándékot átadni. Az a látszat, hogy a hagyományaink maradnak el. De nem! Be kell látnunk, nem tehetünk mást, rendezvényt nem tudunk tartani. Ez viszont nem üresíti ki a szívünket, nem akadályozza meg, hogy továbbra is gondoljunk Rátok.
Mi felvállaljuk a “konzervatív” megközelítést, nem tartjuk ósdinak, elavultnak a Nőnapot, főleg nem “kommunista” maradványünnepnek. A tavasz, a remény, a jövő ünnepe is ez, amikor a még ránk váró örömökre gondolhatunk. Azt tényleg nem erőltetném, hogy ti vagytok az élet forrásai, meg ti teszitek szebbé, kedvesebbé, boldogabbá ezt az életet, mert ez így valóban férfiszempontú megközelítés. Ti a miénket? Hát nem! Egymásért vagyunk, és egymásnak örülni, egymást köszönteni, egymásnak örömet okozni tulajdonképpen minden nap szabad és kellene is. Csak nem így van berendezve az életünk. Ezért választunk megkülönböztetett napokat, névnapot, születésnapot, évfordulókat, hogy legalább akkor. Nem pótoljuk, csak jelezzük.
És jó, hogy van egy olyan megkülönböztetett nap, amely a nőknek szól. Lányoknak, asszonyoknak, volt divatban mondani régebben, bébikéktől a dédikékig, olvastam a minap egy kedves köszöntőben. Szóval, kedves Hölgyek! Sok szeretettel köszöntök mindenkit szakszervezetünk férfitagjai nevében a Nőnapon, és ha el tudjátok hinni, köszöntelek benneteket minden napon, szavak nélkül, át sem gondolva, csak úgy a lelkemben.
- Lengyel László