Nyaralás a szakszervezettel – 2023

A SAJTÓSZAKSZERVEZET ÜDÜLÉSI TÁJÉKOZTATÓJA

2023. május 5. – 2023. október 27.

A Sajtószakszervezet jászszentandrási és balatonszemesi apartmanjai idén is várják kollégáinkat, a szakma dolgozóit, nyugdíjasait és családjaikat.

Jelentkezési lap a tájékoztató végén található!

KÉRJÜK KEDVES KOLLÉGÁINKAT, AZ ÜDÜLÉSBEN RÉSZTVEVŐKET AZ ADOTT HÉTRE ÉRVÉNYES ORSZÁGOS JÁRVÁNYÜGYI SZABÁLYOK BETARTÁSÁRA!

JÁSZSZENTANDRÁS, Tavasz utca 24-30.

A termálvizes fürdő tőszomszédságában lévő üdülőépületünkben a földszinten és az emeleten két-két kettő szobás apartman áll vendégeink rendelkezésére.

Minden apartmanunkban nagyméretű, amerikai konyhás nappali, külön bejáratú hálószoba – kábeltévével, internet-kapcsolattal, kétlapos villanytűzhellyel, hűtőszekrénnyel, komplett étkezőkészlettel – biztosítja az önellátást, tusolós, vécés vizesblokk a kényelmet. Központi fűtés teszi lehetővé a szezon „kiterjesztését”.

A kertünkből nyíló kapun át elérhető, 35 fokos termálvizes, valamint feszített víztükrű úszó-, gyermekmedencével, játszótérrel, óriáscsúszdával kibővített városi strand- és termálfürdő szolgálja vendégeink nyugodt pihenését, üdülését, szórakozását. A belépés beutaltjaink részére korlátlan.

A vendégek önellátását közeli áruház és boltok biztosítják, de mód van étkezésre több étteremben és strandbüfében is.

Gépkocsival érkezők a Tavasz utcai oldalon parkolhatnak, és elérhető az üdülő autóbusszal is (a fővárosból a Puskás stadiontól)

Az apartmanok alapesetben 4 személyesek, de – ha a vendég maga gondoskodik még fekvőhelyről és ágyneműről – maximálisan 6 főt is befogadhatnak.

Külön térítés ellenében masszázs és pedikűr szolgáltatás is igénybe vehető. Ennek részleteiről Petőné Faragó Judit gondnokunk ad bővebb tájékoztatást a +3620/4658592 telefonszámon.

APARTMANÁRAINK:

ALAPÁR (2 személyig)

Elő- és utószezonban (május 5. – június 2, augusztus 18.- október 27.)

EMELETEN: 53.000,- Ft/turnus, (napi ár: 7.600,- Ft)

FÖLDSZINTEN: 68.000,- Ft/turnus, (napi ár: 9.800,- Ft)

Főszezonban (június 2. – augusztus 18.)

EMELETEN: 65.000,- Ft/turnus, (napi ár: 9.300,- Ft)

FÖLDSZINTEN: 80.000,- Ft/turnus, (napi ár: 11.500,- Ft)

KÖLTSÉGTÉRÍTÉS (a teljes szezonban, a 2 személy feletti beutaltakra)

Felnőtt 28.000,- Ft /turnus, (napi: 4.000,- Ft)

Gyermek, nyugdíjas 8.400,- Ft/ turnus. (napi: 1.200,- Ft)

STRANDBELÉPŐ-HOZZÁJÁRULÁS benne van az alapárban! (max. 2 fő)

a további személyek után fizetendő

Felnőtt 7.000,- Ft/turnus, (napi: 1.000,- Ft)

Gyermek, nyugdíjas 3.500,- Ft/turnus, (napi: 500,- Ft)

BALATONSZEMES, Ady Endre utca 30. I. emelet 16.

A Balaton partján épült társasházban lévő, partra néző kétszobás, balkonos apartmanunkban amerikai konyhás nappali, háló- és fürdőszoba van beépített bútorokkal, minden szükséges berendezéssel (kábeltévé, internet, villanytűzhely, nagyméretű hűtőgép). Padlófűtés teszi lehetővé az egész éves használatot. A társasház külön napozóval, szalonnasütővel, gyermekjátszótérrel felszerelt kertjének kapuja közvetlenül a szabad strandra nyílik. Az apartmanhoz egy gépkocsi számára zárt udvarban lévő saját parkolóhely (27. számú), emellett egy földszinti tároló tartozik. Az apartman alapesetben négy felnőttnek biztosít kényelmes elhelyezést, egy turnusban hatnál többen nem használhatják.

APARTMANÁRAINK:

ALAPÁR (2 személyig):

Előszezonban (április 21.- június 2.)

90.000,- Ft/turnus, (napi ár: 13.000,- Ft)

Főszezonban (június 2.- augusztus 18.)

130.000,- Ft/turnus, (napi ár: 18.600,- Ft)

Utószezonban (augusztus 18. – október 27.)

90.000,- Ft/turnus (napi ár: 13.000,- Ft)

KÖLTSÉGTÉRÍTÉS (minden további beutalt személyre):

A teljes szezonban:

Felnőtt: 49.000,- Ft/turnus (napi ár: 7.000,- Ft)

Gyermek és nyugdíjas: 28.000,- Ft/turnus(napi ár: 4.000,- Ft)

Mindkét üdülőre érvényes

TURNUSBEOSZTÁS

Minden turnus PÉNTEKEN 14 ÓRÁTÓL a következő PÉNTEKEN 10 ÓRÁIG tart. Rövidebb idejű foglaláskor is az apartman 14 órától áll rendelkezésére és a záró napon 10 óráig kérjük annak elhagyását. Kérjük, hogy a gondnokkal egyeztessék előre az érkezés időpontját.

Mindkét üdülőben lehetőség van, hogy ezen a napon vendégeink az üdülő területén tartózkodjanak. Ilyenkor a tárolót használhatják, de a gépkocsi-parkolót szabadon kell hagyni.

Apartmanjainkban az önellátós üdülésnek megfelelő berendezési és felszerelési tárgyak megtalálhatók. Ágyneműről is gondoskodunk, de kérjük beköltözéskor a jelentkezési lapnak megfelelő számban ott elhelyezettek „felhúzását”, távozáskor a használt ágyneműk lehúzását.

Kérjük, hogy törülközőt, konyharuhát, mosogatószereket és minden egyéb ilyen jellegű használati tárgyat szíveskedjenek magukkal hozni. Egy-két mosogatásra elegendő mosogatószert és fél tekercs wc-papírt mindenki hagyjon a következő vendégnek, de tartós élelmiszert és fűszert csak olyat, amit maga is használna.

Előzetes egyeztetés nélkül, kizárólag az adott beutalón feltüntetett létszám elhelyezését tudjuk biztosítani! Háziállatok elhelyezésére nincs lehetőség!

GONDNOKSÁG

Mindkét üdülőnkben a Sajtószakszervezet által megbízott, de folyamatosan ott nem tartózkodó gondnok tartja a kapcsolatot beutaltjainkkal. Vendégeinket ők fogadják, az apartman-kulcsokat ők adják át. Vendégeink ezt követően minden problémájukkal hozzájuk fordulhatnak.

Jászszentandráson: Pető Gézáné (Jutka) és férje a +3620/4658592 telefonszámon találhatók.

Balatonszemesen Stadler József a +3630/2712623 telefonszámon érhető el.

JELENTKEZÉS ÉS ÜDÜLÉSI DÍJ BEFIZETÉSE:

Jelentkezni személyesen, telefonon, e-mailen lehet a Sajtószakszervezet irodájában (1115 Budapest XI., Bartók Béla út 152/c. alatti irodaház fsz.) hétfőtől csütörtökig 10.00-14.00 óra között, pénteken: 10.00-13.00 óráig,

telefon: (+361)266 00 63, — (+3620) 931 45 81

e-mail: iroda@sajtoszakszervezet.hu

A jelentkezéshez (a honlapunkról is letölthető) JELENTKEZÉSI LAPOT kérjük kitölteni.

ÜGYINTÉZŐ: Merza Zsuzsa, a Sajtószakszervezet gazdasági vezetője.

Jászszentandrásra jelentkezésnél, egyéni megbeszélés után a szabad helyek megléte esetén indokolt szociális szempontokat figyelembe vehetünk!

Minden jelentkezőt előjegyzésbe veszünk és a végleges visszaigazolást az üdülési bizottság döntését követően kapják meg.  

Az üdülési díjat (amely az áfát tartalmazza) legkésőbb a turnuskezdés előtt két héttel kérjük befizetni, illetőleg számlánkra átutalni. SZÉP-kártyát elfogadunk.

A gyermekkedvezmények 3-12 éves kor között érvényesek.

3 éves kor alatt a gyermekek ingyen üdülnek.

A befizetett összeget utólagos lemondáskor csak rendkívüli esetben tudjuk visszautalni!

A helyi idegenforgalmi adó befizetése is az üdülés díj rendezésével együtt történik!

Jászszentandráson minden 17 év fölötti üdülővendégnek napi 350,- Ft,

Balatonszemesen minden 18 év fölötti üdülővendégnek napi 470,- Ft.

A HÁZIRENDET ÉS A LELTÁRT

MINDEN APARTMANBAN ELHELYEZZÜK!

KÉRJÜK, HOGY AZ ÜDÜLÉS IDEJE ALATT KELETKEZETT VAGY ÉSZREVETT HIBÁKAT, KÁROKAT – INTÉZKEDÉS, JAVÍTÁS VÉGETT – JELEZZÉK A GONDNOKNAK ÉS A SAJTÓSZAKSZERVEZETNEK!

Kollégáinkat és családtagjaikat szeretettel várjuk és mindenkinek kellemes

pihenést kíván a Sajtószakszervezet elnöksége!

SAJTÓSZAKSZERVEZET – 2023’

J E L E N T K E Z É S I L A P

………………………………………. üdülőbe

Melyik időpontra: …………………………… naptól ……………………………… napig

Turnusszám: …………..

Személyek száma: …………………………… felnőtt …………………………….gyermek

Igénylő neve: ……………………………………………………………………………….

Lakcíme: ……………………………………………………………………………..

Telefonszáma: ……………………………………………………………………………..

Munkahelye: ……………………………………………………………………………..

Vele együtt üdülő személy

Neve: ……………………………………………………………………………..

Lakcíme: ……………………………………………………………………………..

Munkahelye: ……………………………………………………………………………..

Vele együtt üdülő gyermek

Neve: ………………………………………….. Születési éve: …………………….

………………………………………….. …………………….

………………………………………….. …………………….

…………………….2023. ………………. hó ……………. nap.