Támogass minket! – 1 %

AZ IDÉN IS VÁRJUK AZ ADÓZÓK SZEMÉLYI JÖVEDELEMADÓJÁBÓL AZ 1 %-OS FELAJÁNLÁSOKAT. Kollégáink várják, hogy a Sajtószakszervezet alapítványától nehezedő anyagi helyzetükben támogatást kapjanak. A Vasvári Pál Önsegélyező Sajtóalapítvány közleménye és felhívása

Ennek egyik módja, hogy a Vasvári Pál Önsegélyező Sajtóalapítvány, amely erre a célra jött létre, kérésükre segélyben részesítse őket. Erre az alapítványnak módja van, de lehetőségei csak akkor nőnek, ha a szakmadolgozói befizetéseikkel segítik a működést. Az egyik legegyszerűbb mód a személyi jövedelemadó 1 %-ának felajánlása.

EZEK AZ 1 %-OK, MINT TUDJUK – NEM JELENTENEK „KÜLÖN KIADÁST”,HISZEN A TÖRVÉNY SZERINT MÁR KISZÁMOLT, BEFIZETETT ADÓRAVONATKOZNAK.

 

Ezt kell kitölteni!

A Sajtószakszervezet Vasvári Pál Önsegélyező Sajtóalapítványának kuratóriuma úgy határozott, hogy a beérkező összeget a sajtóbeli változásokra tekintettel a szerkesztőségek átszervezése miatt nehéz helyzetbe kerülő újságírók és más szerkesztőségi, kiadóvállalati munkatársak segélyezésére fordítja.Ugyanerre a számra várhatjuk azoknak a felajánlásait is, akik „csak úgy”, saját jövedelmükből küldenek támogatást a Vasvári Alapítványnak. Ez is hozzánk kerül, s kuratóriumunk a támogatást eljuttathatja a rászorulóknak.

Csak írják rá a szolidaritás számát:

19639903-1-43

 

A rendelkezés idei módjai:- az e-SZJA webes felületen az online kitöltő segítségével vagy- az ÁNYK keretprogram segítségével a bevallással együtt, annak EGYSZA lapját kitöltve vagy attól elkülönítve a 19 EGYSZA nyomtatvány kitöltésével.- papíros formában az szja bevallással együtt, annak EGYSZA lapját kitöltve,- az e-SZJA felületen megtalálható kitöltő program segítségével elkészített, majd kinyomtatott nyilatkozati lapon,- a 19EGYSZA jelű nyomtatványon vagy annak adattartalmával egyező nyilatkozati lapon vagy- ha a munkáltató vállalja a nyilatkozatok összegyűjtését, 2020. május 10-ig lezártborítékban leadva a munkáltatónak (A borítékon a leragasztás helyén szerepelnie kell a felajánló aláírásának).

2020. május 20. után már nem rendelkezhet az 1-1 %-ról, akkor már jogvesztő.Az 1+1%-ról rendelkező nyilatkozaton jelezheti azon döntését, hogy nevét és címét az Ön által kedvezményezettként feltüntetett civil szervezettel, alapítvánnyal közöljék. Az adatkezelési hozzájárulás és az adatok feltüntetése a rendelkező nyilatkozaton önkéntes,nem feltétele az érvényes rendelkezésnek.

 

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük