Megemlékezés a Sajtószakszervezet 30 évéről – Baktai György

A VII. kongresszus napirendjének utolsó pontja ünnepi megemlékezést ígért. Szakszervezetünk 1989. május 3l-én  -tartotta meg alakuló kongresszusát, tehát most érkezett el 30 éves születésnapjához. A nyugdíjasok alapszervezete Salgó Vera vezetésével képeket gyűjtött össze a történetről, s minden küldöttnek tablót szerkesztett belőlük, szóban pedig Baktai György örökös tag idézte fel e történelem néhány fontos vonását.

Kedves Kolléganők, Kollégák!

A hatodik kongresszuson, negyedszázados születésnapunkon jubileumi Médiakalendáriumot adtunk ki és kézbe a küldötteknek. Most az a megbízatásom, hogy szóban idézzem fel harminc éves történelmünk néhány jellemző mozzanatát.

Mi mással kezdhetném, mint azzal, hogy miután elnökünk és elnökségünk az utolsó öt évben végzett munkáról, benne a sikerek mellett a gondokról, problémákról adott képet, én azt próbálom felvázolni, hogy kerek évfordulónk lévén, mi is történt az előző negyedszázadban, vagyis így együtt a három évtizedben.

Igen, amikor különböző kiadók önmagukban működő szakszervezeteiből, egy soknevű (csak így hívtuk) ”a Nyomdászok, a Papíripar, a Sajtó és a Könyvkiadók Szakszervezetéből” kiválva „Elindultunk a rögös úton”, ahogy azonnal megjelentetett, az egyszerűség kedvéért Sajtószakszervezet  néven kiadott, egyelőre „eseti” lapunk címoldalán közölt fényképünk aláírásában közreadtuk. Aki előveszi azt a számot, azt is láthatja, hogy az elnökségben a Hírlapkiadó, a Pallas Lapkiadó, a Népszava, meg szinte valamennyi megyei kiadó újságírói, kiadói munkatársai ismerhetők fel.

A cím józansága az „alapító atyák” józanságát is tükrözte,  az a rögös út azóta sem lett simább. Sőt. Mai elnökünk a mai kongresszuson is erről beszélt. De csak forgassuk vissza az idő kerekét és lássuk mielőbb azt a képet, amelyen az előbb megismertek már egy koppenhágai épület kapujában várnak bebocsátásra. Nem sokkal az előbbi után készült az a kép, hiszen amikor az IFJ-be jelentkeztünk, máris érkezett a meghívás: a Dán Újságíró Szövetség – és a dán kormány /sic/ szeretettel vár egy tanulmányútra, hogy a helyszínen ismerjük meg egy nyugati újságíró szakszervezet életét. Odakint azért egy kicsit meglepődtünk, amikor a programot ismertetve Szabó Gergely, a dán televízió munkatársa (miközben azt is megtudtuk tőle, hogy hazájukban az újságok, a rádió, a televízió munkatársai, meg valamennyi műszaki kollégájuk egy szakszervezethez tartozik) elmondta, hogy holnap reggeltől minden nap 8 vagy fél kilenckor kezdődnek az előadások… Másnap azután az igazságügy miniszter jelent meg, mint előadó, aztán a szakszervezet egyik vezetőjét mutatta be Szabó Gergely, mint elvtársat… (hogy megdöbbent Gabi barátunk, aki addig úgy érezte, hogy ezt a megszólítást illik végleg elfelejteni, s akit Gergely azzal vígasztalt meg, hogy ez a dán szakszervezetben természetes…

Dán kollégáink azóta sem felejtettek el. Legutóbb Balatonszemesen, a hatodik kongresszuson képviselték az IFJ-t. De erre még visszatérek

Sokat tanulva tértünk haza, Lepies Gyuri, alapító főtitkárunk már címezte is a levelet Jens Lindének, a dán újságíró-szövetség elnökének. Viszontlátogatásra. És az már tiszta véletlen volt, hogy dán barátunkat és tolmácsát a szekszárdi szakszervezet taggyűlésére vittük el, ahol elnökünk, F. Kovács Éva volt a házigazdánk. (Ja, talán még ezt sem mondtam: az ő szb. titkárkodása idején kapták meg a Vasvári Pál-díjat szakszervezetünk akkoriban alapított kitüntetését.)

Együtt a Népszabadság alapszervezetével, amelynek akkor Tripolszky Laci volt a titkára. Aki talán a legtöbbet tette, hogy a márciusi ifjú nevét tegyük szinte állandó „címerünkké”. Később ő lett egyéni kitüntetésünk, emlékplakettünk névadója is. Ha már itt tartunk, Vasvári Pál neve kötött és köt össze erdélyi barátainkkal is: részt vállaltunk a Vasvári emlékszoba felállításában, a márciusi sajtónapon szinte állandó vendégűnk volt Péntek Laci, a Vasvári-kultusz ápolója, voltak a márciusi ifjú mártírhalálának helyszínén.

Március 15-e, a magyar sajtó napja pedig szinte a szakszervezet megalakulásának pillanatától a mienk lett…

Amikor főtitkárunk feltette, hogy az IFJ elnöke meg a Népszabadság főszerkesztője után kérjük fel köztársasági elnökünket: vegyen részt a Pilvaxba „áthelyezett” ünnepségünkön – ezt Berényi Jancsi, alapító elnökünk mesélte el a múlt év – számunkra legszomorúbb eseményén, Lepies Gyuri temetésén – óvva intette főtitkárunkat, hogy a kokárda kitűzése után, a 12 pont műsorba vételét követően, ilyen kéréssel ne hozakodjunk elő, nehogy „leégjünk” egy nemleges válasz miatt. Szóval Göncz Árpád köztársasági elnök úr, Árpi bácsi azonnal igent mondott, s tíz éven át minden sajtónapon a Pilvaxban és a Pilvaxból köszöntötte a magyar újságírókat a sajtó napján. Őt aztán dr. Mádl Ferenc elnök úr váltotta, majd egy másik országos méltóság. Dr. Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke a Sajtószakszervezet 20. évfordulóján az Országgyűlés arany emlékérmét adta át elnökünknek Akkoriban a sajtónapok a szakszervezetnek is igazi ünnepnapok voltak… Ha, és amikor ilyen emlékeinkre gondolunk, úgy érezzük, tettünk valamit, s nem egyikünk vagy másikunk, hanem mindannyian. És a sok mai baj egyáltalán nem bármelyik vezetőnk sara”.

Beszédem elején jeleztem, dán kollégánkra még visszatérek, de előtte még szeretném kiegészíteni M. Lengyel Laci ötéves beszámolóját. Két dolog mintha nem hangzott volna el benne. Arról a két dologról hadd szóljak most én. Az utolsó öt évben, ami a sajtóban történt, nagyon elgondolkoztatott. Az egyik a Népszabadság bezárása volt, de még ennek is volt valamely jó oldala. A Sajtószakszervezet hozzáállása és a szenvedő alanyok reagálása. Ők hősiesen viselték a sorsukat, megtartották népszabadságos szellemiségüket.

A MÚOSZ-ban is változás történt, a tisztújításukon főtitkárra a Sajtószakszervezet társelnökét, Hargitai Miklóst választották meg. (Zárójelben jelzem, hogy örülne most Szántó Jenő, aki a mi jubileumi ünnepségünkön négyszer is hangoztatta: szervezeteinknek közelebb kellene kerülni egymáshoz.) 

Ha még élne, megkérdezném tőle: lehet ennél közelebb?

És van még egy gondolatom: sokszor esik szó arról, hogy a mozgalmárok nem jeleskednek szakmájukban. Nekik az idei sajtónap példáját ajánlom: M. Lengyel László, a Sajtószakszervezet ügyvezető elnöke a MÚOSZ legmagasabb szakmai kitüntetését-az Aranytollat vette át. Kevesen voltak ott közülünk, ahol gratuláltam neki. Most hadd tegyem ismét, a mi nagyobb közösségünkben.

És vissza dán barátainkhoz. A hatodik kongresszuson az IFJ dán alelnöke azzal anekdotázott: a dánok nem félnek, ha jön a vihar. Ők szélmalmot építenek, hogy hasznosítani tudják a szelet.

Most mi is halljuk már: szélvihar közeledik.

Vajon lesz-e itt, aki elkezd szélmalmot építeni?

És lesznek-e követői?

Baktai György

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.