Jubileumi ünnepség 2018.

A Sajtószakszervezet elnöksége az idén is megrendezte megalakítása után három évvel bevezetett és azóta hagyományossá vált évenkénti jubileumi ünnepségét a szakszervezet központjában.

Az év végi ünnepi találkozókra azokat hívják meg, akik a Sajtószakszervezet, illetőleg „jogelődjei” tagjaiként évek, évtizedek óta vesznek részt szakszervezeti tagként az érdekvédelmi munkában.

F. Kováts Éva elnök bevezetőjében emlékeztette a megjelenteket, hogy 1992-ben, az első alkalommal még csak néhány, a 40 éves tagságra emlékeztető köszöntő emléklapot tudtak átadni, a mai ünnepségen már olyan tagot is köszönthettek, aki kerek 75 éve lett a Sajtószakszervezet tagja. Csaknem harminc 70, 60, 50 és 40 éves emléklappal köszönhetik meg a jubilálók érdekvédelmi tevékenységét, tizenegy olyan kollégával együtt, akiket időközben „örökös tag” címmel ismertek el. Kegyelettel emlékeztek meg két elhunyt örökös tagról: Csákvári Jánosról (KNYA), valamint Simon Józsefről (MTI).

M. Lengyel László ügyvezető társelnök ünnepi köszöntőjében méltatta

a megjelentek több évtizedes munkáját abban az 1989-ben alapított új „tipusú” önálló, független, demokratikus szakszervezetben, amely azóta is igyekszik – a változó és az utóbbi években sajnos egyre nehezebbé váló feltételek és lehetőségek között – teljesíteni 30 éve vállalt feladatait.

Az elnök és a két társelnök ezt követően családiasan jó hangulatban adta át az emléklapokat illetve minden meghívottnak a szakszervezet

ajándékcsomagját, majd az egyik örökös tag köszönő szavait követően a résztvevők baráti beszélgetésen emlékeztek az együtt végzett munkára.

 

A Sajtószakszervezet díjazottjai a 2018. évi jubileumi ünnepségen

75 éve tag

Tuszinger Károly (KNYA)

70 évnél régebben tag

Tóth Béláné (KNYA) – 73 éve

Méry György (KNYA) – 71 éve

Kapitány Rezső (KNYA) – 70 év után

60 éve tag

Kerékgyártó Lászlóné (KNYA)

Nics Ferencné (KNYA)

Ádám Molnár Lászlóné (KNYA)

Tamaska Gyuláné (KNYA)

Barabás Péter (NÉPSZAVA)

Szathmári Gábor (NÉPSZAVA)

50 éve tag

Kovács Gézáné (MTI)

Németh Éva (MTI)

Szilasi László (KNYA)

Tripolszky László (NÉPSZABADSÁG) – , örökös tag, öt éven át ügyvezető társelnök.

40 éve tag

Horváth Zoltán (Népszabadság)

Pach Ferenc (MTI)

Garzó Ferenc (KNYA)

Szegő Anna (KNYA) – elnökségi tag

Rókás Sándor (NÉPSZABADSÁG) – elnökségi tag

ÖRÖKÖS TAGOK

Berényi János – alapító elnök

Dr. Lepies György – alapító főtitkár

Dr. Bálint Gyula György

Salgó Vera (Tamásné) elnökségi tag

Baktai György – öt éven át ügyvezető társelnök

Mészáros Béla elnökségi tag

Tripolszky László – alapító tag, öt éven át ügyvezető társelnök

Merza Zsuzsa gazdasági vezető

Nagy József elnökségi tag