5. – 200 éve (1810) halt meg Rát Mátyás újságíró, szerkesztő.
6. – 150 éve (1860) született Kner Izidor nyomdász, könyvkötő.
Kner Izidor aforizmái
Ha már Ádám evett a tudás fájáról, evett volna eleget!
Hajdan a hajadonokat iskolába járatták. Ma inkább szépen járatják.
Nincsen a világnak olyan bölcs embere, ki egy kötetnyi szamárságban megszívlelendő tanulságot ne lelhetne.
Tersánszky Józsi Jenő nekrológja
Ahhoz, hogy teljesen megértse valaki azt, hogy mit jelent egy vidéki községben zakatoló nyomdából kikerült holmikkal legelsőként brillírozni? Hát annak tisztában kell lennie a mi magyar levegőnknek azzal a betegesen, kárhozatosan komikus sajátságával, amely effajta ipari, iparművészeti termékeknél eszelősen megköveteli, hogy vagy a külföldi, vagy legalábbis a fővárosi lemárkázottságuk ajánlja őket. Másként? Másként aztán igazán csak valamilyen naiv, rajongó lélek bátorsága lehet elég erős ahhoz, hogy bízzék benne és sikerrel kísérelje meg mint értéket, szépséget képviselő munkát fogadtatni el, holmi vidéki nyomdában készült dolgokat... Ez a naiv lelkesedés és bátorság fűtötte Kner Izidort.
Kell ezt így most megírni róla. Méltatni kell, meg kell mutatni az ő esetében azt a furcsa szenvedélyt a szép iránt, a művészi iránt, amit nem másíthat, nem alacsonyíthat le, nem zavarhat sodrába az üzleti siker.
Mert nézzük csak! Ha egyszer, mint ezt mindenki tudja, üzeme hatalmas lendületének alapja, a közigazgatási nyomtatványok gyártása volt és az iparművészeti jellegű remeklései inkább erkölcsi, mint anyagi sikert jelentettek neki, viszont nem hangolhatta volna át működésének ezt a felét is jövedelmezőbbre? Ki hiszi ezt el?
Nem kezdhetett volna, mint ezer példa volt rá előtte és utána, sőt más sem volt és más sincsen, Kner Izidor is tömegcikkek, giccsek és mint kiadó, lektűr és kalendárium nívójú művek gyártásába?
Nem különös és érdekes és említésre és leszögezésre és megbecsülésre méltó, hogy ez az iparos-ember, még hogyha műkedvelő író is volt, vagy annál inkább, de úgy irtózott az irodalmi, művészeti selejtnek előállításától, mint a szeméttől?... Még üzletnek is utálta, hogy segítsen tenyészteni a sekélyeset, az igazi szép mellett, vagy annak rovására pláne.
(Megjelent a Nyugatban, 1935)
18. – 185 éve (1825) született Jókai Mór.
Jókai Mór két adomája
A rossz kalendárium
– Köszönöm a kalendáriumot, nagy jó uram. E' nem jó, adjon másikat, ha már megadtam az árát.
A könyvárus enged másikat választani. Másnap megint jön az asszony.
– Ez sem ér semmit, nem nekem való, adjon jobbat.
– Tessék válogatni.
Ismét választ, másnap ismét visszahozza.
– Ebben nincs benne minden, adjon olyat, amiben minden megvan.
– Minden? Tudom már, mi kell. Itt van ni, ebben az is megvan, mikor lesz eső, mikor hó.
Másnap megint ott van az asszony a kalendáriummal.
– Hát már így fog menni ezután?
– Mit tehetek én róla, ha ez is rossz.
– Hát mi a baja?
– Nincsenek benne a szentek mind kitéve.
– Csodálnám. Hát példának okáért, melyik nincs benne?
– A szent Simplicitas.
– Drága asszonyság, ilyen nevet egy kalendáriomban sem fog találni, mert ez sohasem létezett.
– No az volna még csak szép. Hiszen valahányszor a tisztelendő úrral beszélek, mindig azt szokta mondani: O! sancta simplicitas! Csak nem emlegetné, ha nem ismerné.
Betűszedők nyelve
A betűszedőknek saját terminológiájok van, melyről következő levél mintául szolgálhat:
„Tisztelt főszerkesztő úr. Nagyon elkésünk. A küldött Egy éj a Mátra tetején csupa szalma (olyan ritka írás, amiből kevés nyomtatás lesz), jó lenne talán A lantos vitézt keresztüllőni (a sorokat ritkítani). Én nem tudom, hogy kergetem ki a lapot (így mondják, mikor nagy közök hagyásával pótolják ki a tartalmat), hacsak a verseket szalonnástul nem teszem be? (a vékony rövid sorokból álló verseket nevezik szalonnának, mert azokkal kevés dolog van). Hát annak a filozófiai értekezésnek nem lesz semmi feje (főcim)? A szerkesztő úr cikkéből egy árva gyereket nem tudok hova tenni (árva gyerek az oly magányos sor, mely a túlsó lapra marad egy cikkből). Írjon hozzá még egy pár sort, addig nem húzatom le szerkesztő urat (lehúzatásnak nevezik a kefével történt nyomást). Kérem, siessen. Szeretném még ma A férfiúi elveket megtörni (lapokra osztani), hogy azt a Négy fiatal költőt is befoghassam (formába venni). Maradok stb.”
(Jókai Mór: A magyar nép adomái c. kötetéből; 1856)
22. – 475 éve (1535) született Bornemissza Péter prédikátor, író.
24. – 150 éve (1860) született Révai Mór könyvkiadó.
A „Regényvilág” kora
Amidőn elhatároztuk a „Regényvilág” füzetenkinti közrebocsátását, magától értetődőleg tisztában kellett lennünk azzal is, hogy a célt csak úgy érhetjük el, ha a folyóirat részére megszervezzük a kolportázst.
Megszervezzük? Hiszen akkortájt kifejlesztett kolportázs volt Magyarországon, olyan, mint sem azelőtt, sem azután soha.
Éppen ez volt a baj, mert hiszen ez a kolportázs terjesztette a rémregényeket óriási arányokban magyar és német nyelven országszerte, városszerte és faluszerte.
Akkor burjánzott teljes erejében az a 10 krajcáros füzetes irodalom (?), melyre ma már senki sem emlékszik.
A legszenzációsabb címek alatt, a legkalandosabb tartalommal jelentek meg végnélküli folytatásokban ezek az alsóbbrendű néposztály szenzációhajhászatát, botrányéhségét és érzékiségét fölkeltő és kielégítő regénycsinálmányok. Nagyrészt külföldi gyártmányok voltak; de itthon is készült akárhány; tény az, hogy milliószámra jöttek be az országba és terjedtek el itt ezek a füzetek. „Ubryk Borbála, a befalazott apáca, – „A gályarab menyasszonya”, – „A londoni néma koldus”, – „Rinaldo Rinaldini, az Abruzzók királya”, – Marinelli Marino, a gályarab, vagy a velencei rémes éj”, – „A Rókus-kórház titkai”, – „Ártatlanul halálra itélve”, – „Kossuth Lajos kéme”, – „Szulejka, a hárem gyöngye, vagy a sztambuli fekete leányrabló”. – Azoknak a kolportázs-füzetes ponyvaregényeknek ezek a címei még ma is eszembe jutnak. Ez azonban csak egy kis választéka a rendkívül nagy termelésnek. Ezekből a regényekből az első 2–4 füzetet nagy tömegekben vitte magával a kolportőr és ezeket a füzeteket lerakta jóformán minden lakás ajtaja elé. A füzetekhez mellékelve volt egy prospektus, amelyben hátborzongató részletességgel el voltak mondva a szenzációk, amelyekben a mű bővelkedni fog. A füzetek hátlapján fel voltak sorolva a csábító ajándékok: órák, olajnyomatú képek és hasonló prémiumok, amikre az előfizetőnek jussa lesz, csak igen csekély portóköltség megtérítése ellenében.
A spekuláció az volt, hogy ha akár a szakácsné, akár az úrnő, a kezébe jutó füzeteket el fogja olvasni, kíváncsi lesz az érdekfeszítő folytatásra és meg fogja rendelni a regényt. Másnap azután be is állított a kolportőr a rendelő bárcával, amelyet legtöbb esetben csakugyan aláírt vagy a szakácsné, vagy az úrnő, de sokszor mindakettő.
Aki azután az ilyen rendelő-bárcát aláírta, az meg volt fogva hosszú-hosszú időkre, mert a regényt húzták száz, kétszáz, sőt háromszáz füzeten végig is és mikor azután valamikor mégis csak lehetetlen volt tovább húzni és be kellett fejezni, akkor jött a még érdekesebb folytatás, a személyek további sorsának kialakításával, néha a már eltemetett hősnek feltámasztásával, az átvett prémiumnak feltétlenül szükséges kiegészítésével, a szállított kép párjának ígéretével.
Ezzel a kolportázzsal kellett megküzdenie annak, aki bárminemű füzetes vállalatot akart a magyar közönség kezeibe juttatni. Ezt a leviátánt kellett legyűrnie annak, aki szabaddá akarta tenni az utat a jobb magyar olvasó házába. Kétségbeejtően nagy feladat! Nem is ment könnyen, nem is sikerült egészen.
Révai Mór János: Írók, könyvek, kiadók – egy magyar könyvkiadó emlékiratai. (1920)
